2015. június 8., hétfő

Slovakia chips

Tegnap beszéltem anyukámmal és azt kérdezte tőlem, hogy letiltottam-e a blogjaimról, mert mostanában nem látja a bejegyzéseimet.
Nem tiltottam le senkit, mostanában nem írtam semmit.
Pótolom. Annál is inkább, mert az egyik fényképem kapcsán érdekes beszélgetés alakult ki a Facebookon, ami talán másokat is érdekelhet. Tehát:
Van ez a vasárnapi zárva tartás, meg a csipsz-adó. Mármint Magyarországon. Ennek kapcsán szeretnék egy kis eszmefuttatást elengedni.
Szóval mi ugyebár a szlovák határ mentén lakunk. Az Ipoly légvonalban néhány száz méter, az Ipolyon átvezető vasúti (és gyalogos-bringás) híd pontosan 1 kilométerre van a házunktól. Tudom, mert szoktam arra futni és pont a hídnál csipog a GPS az első kilométerről. A hídon áthaladva Helemba falu 2500 méterre van, 2800 méterre pedig az első Coop üzlet, amely vasárnap is nyitva van.
Az üzletben nagyjából minden élelmiszer (potraviny) kapható. Ha tehát nekünk bevásárolni szottyan kedvünk vasárnap, idáig kell elkerekezni. Ez nagyjából 15 perc bringával, kényelmes tempóban.
Ha már elmegy az ember, a kocsmában 200 HUF egy korsó IGAZI Zlaty Bazant (nem kőbányai) és amíg megiszom, hoznak nekem egy tálca falusi tojást 18 forintért darabját...
Ha tehát sörözni támad kedvem, a kertek alatt elmehetek tojásért. ;)
De gyakran csináljuk azt, hogy vasárnap, ami pihenőnap nekem és a feleségemnek is, nem állunk neki főzögetni, hanem beülünk a kocsiba és elugrunk Párkányba (Sturovo). Ott van egy halakra specializálódott étterem, ahol ketten 4000 forintból megebédelünk üdítőkkel együtt úgy, hogy az étel felét se tudjuk megenni, ezért haza is szoktuk vinni és este még meg is vacsorázunk belőle. Amellett, hogy olcsó, itt van a világ legjobb harcsapörköltje (nem paprikás, pörkölt).
Az étterem a Párkányt Esztergommal összekötő hídtól 300 méterre van, ha Esztergom felől jössz, akkor balra:
És ha már ott vagyunk, akkor bevásárolunk a jednotában (diszkont), többnyire a Tempóban, de néha a Billában (onnan még nem vonult ki).
A számokról (és ezen indult a beszélgetés):
Egy 2 literes Kofola 1,06 szokott lenni, de amikor akciós, 0,69-ért is ki lehet fogni. Azaz 2 liter nem cukros (steviás) üdítőt szoktunk venni 216 forintért, ami ráadásul még kalóriamentes is (és részben ennek köszönhetem a fogyásomat). Azaz 108 forintért veszünk egy liter kólához hasonló, de egészségesebb üdítőt. Magyarországon a Tesco online áruházában 329 HUF az 1,75-ös Coca Cola, azaz egy liter 188 forintra jön ki. Ha találsz valahol 2,25-ös kiszerelést, akkor literjét megkapod 186 forintért is. Online. Gondolom, ha a boltba bemész, ott nem ennyi. Ezt persze nem tudom biztosan, mert lassan egy éve nem voltam Tescoban, de azt konkrétan tudom, hogy 2013.01.01. óta nem vettem kólát (fogadásból, amit eddig tartok).

És mi van a chips, vagy magyarosan csipsz dolgával?
Ahogy nézem, a Tesco online áruházában a 150 grammos Chio Chips most akciósan 399 HUF, amúgy 529. Nos, Szlovákiában nem vásárolunk Chio Chipset, mert a Slovakia Chips (szerintünk)jobb. És 1,06 Euró a 160 grammos sós (solené), ami átszámítva 331 HUF. Most, amikor erős az Euró. Tehát 100 gramm Chio akciósan 266 HUF, 100 gramm Slovakia chips normál áron 206 HUF.
Na nem mintha olyan sok csipszet ennénk...
Az egyéb élelmiszerek áráról sok fogalmam nincs, a kis feleségem az, aki számológéppel a kezében mászkál és leemel ezt-azt a polcokról. Ő pedig tudja, hogy idehaza hol-mi-mennyi. Fejből. Így aztán úgy 15.000 forintnak megfelelő ezt-azt szoktunk összevásárolni. A kedvezmények ugyan nem annyira látványosak, mint az üdítők és a csipsz esetében, de azt azért bizton merem állítani, hogy aki tudja, mit érdemes és mit nem, az tud átlagosan 30%-kal olcsóbban vásárolni.
És hogy hogyan is működik az úniós árképzés? Nos, a jó euró miatt a szlovákiaiak (direkt nem írok szlovákokat, mert többnyire magyarok) átjönnek Esztergomba vásárolni. Emiatt a szlovák boltok pangnának, így eszetlen árleszállítások vannak néha. Ennek meg mi örülünk, akiknek az erős euró miatt nem mindig érné meg átmenni Párkányba. Összességében azért megéri, mert ha összeadom, hogy egy ilyen fordulóval mennyit spórolunk, akkor az jön ki, hogy amit ketten megeszünk a halas étteremben, nameg a gázolaj az autóba, az ingyen volt.
És nem mellesleg a vasárnapi zárvatartás és a csipszadó számunkra értelmezhetetlen.
És ez így nagyon is jól van.