A blogot azért szeretem, mint műfajt, mert segít kiírni magamból a dolgokat. Egyfajta terápia ez nekem, emellett segít rendezni a gondolatokat. Mellékhatásként nem egyszer előfordult már velem, hogy valamiről éktelen nagy baromságot gondoltam, de valaki kijavított és egy jól irányzott mondattal, vagy hozzászólással segített meglátni, mi is a helyzet valójában. Szóval erre számítok most is, úgyhogy ne kíméljetek! Tehát:
Azt gondolom, hogy a társasházi együttélésnek vannak írott és íratlan szabályai. Aki rutinos panellakó, az ezeket talán zsigerből tudja, és eleve nem tesz olyat, ami ezekbe ütközik. De mi van akkor, ha mégis?
Azt gondolom, hogy az ember egy szintig elnéző, hiszen aki ezt az életformát választja, az vállalja a vele járó kellemetlenségeket. Így aztán nem szól az ember, ha mondjuk sokat sír a gyerek, vagy ha sokat szaladgál és kopog a lába a padlón. Azért sem szól az ember, ha a kutya néha ugat, beszélni ugyanis nem tud szegényem.
(Zárójel: ha tudna beszélni, valószínűleg azt mondaná, hogy "Miért csesztél így ki velem, hogy ide a panelbe zártál? Nem vagyok ide való!". De nem tud beszélni, én pedig, aki értek az állatok nyelvén, hiába is őrülök meg a kutyákért, eszembe nem jutna, hogy ide a panelbe hozzak egyet. Zárójel bezárva.)
És nem szól az ember azért sem, ha valaki lakásfelújításba kezd és minden hétvégén 7-kor elkezdi fúrni a falat, csiszolni a parkettát. Mikor csinálja szerencsétlen? Meg egy lakásfelújítás sem tart örökké, ennyi kényelmetlenséget elvisel az ember pár évente.
És sorolhatnám még, de ezekre a "Nem szól az ember" szituációkra egyaránt igaz, hogy azért nem szól az ember, mert egyrészt ő maga is kerülhet ilyen helyzetbe és akkor nagyon jól esik a többiek elnéző magatartása, másrészt általában ezek a dolgok nem kerülhetők el, azaz aki teszi, az azért teszi őket, mert nem nagyon van más választása.
Tehát röviden: van, ami belefér.
És persze van, ami nem fér bele.
Azt gondolom, hogy a társasházi viselkedésbe nem fér bele az, hogy hetente egyszer buli van és döng a lépcsőház. Általában éjfél környékén, de kivétel nélkül a legjobb álmából ébred az ember. És ahogy a szólás mondja: "Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt!". Nagy bölcsesség ez...
Mert a felébresztett alvó oroszlán morcos. Nem nagyon tud ember módjára viselkedni, félálomban az nem nagyon megy. Amikor már negyedszer megy le kulturált hangnemben és negyedszer magyarázza el, hogy ezt egyrészt tilos, másrészt meg nem illik, akkor lehet, hogy elszakad a cérna. És az ember ilyenkor lehet, hogy felemeli a hangját.
Azt gondolom, hogy az ilyen szituációkat meg kell próbálni először a jószomszédi viszony keretein belül rendezni, ez az, amikor az ember szól. Általában beválik ez, az illető észbekap.
De mi van, ha nem? Elfogadható dolog, hogy az ember kihívja a Rendőrséget? És ha kihívja, akkor előtte szóljon és aztán hívja ki, vagy simán hívja ki és lapítson, hogy a renitens szomszéd ne tudja meg, ki is volt az?
Én nem szoktam lapítani. Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha mondjuk ma éjjel fél egykor csak betelefonálok a Rendőrségre, aztán a kémlelőnyíláson végignézem, ahogyan rendberakják a hangoskodót. De nekem ez nem megy.
Én szóltam először. Aztán lecsaptam a villanyórát, hátha ez észretérít. Ez utóbbi már az önbíráskodás határát súrolja, de a szépszó előző négy alkalommal nem használt, kellett valami határozottabb. Nem kapott észbe, így lecsaptam mégegyszer, de akkor már megvártam, amíg kijön visszakapcsolni.
Természetesen félrészeg, vagy tán egészen az, így 20 centiről üvölti az arcomba, hogy milyen jogon, és hogy milyen sunyi módon. És hogy nem is szóltam előtte négyszer, csak háromszor. Természetesen többen vannak és összeröhögnek és elmondanak mindenféle köcsögnek. És természetesen zeng az üvöltözéstől a lépcsőház, de SENKI nem jön ki, mindenki lapít, mert van végre egy barom, aki kiteszi magát ennek.
(Zárójel: ilyen a pesti ember? Lapít? Megvárja, amíg majd valaki más elintézi a dolgot? Vagy már annyira fásult, hogy nem is veszi észre? A mellette lévő lakásban hogy nem hallják? Hogy tudnak aludni, amikor nálam, két emelettel feljebb leng az ágy a mélynyomótól? Jobban félnek annál, hogy szólni merjenek? Zárójel bezárva.)
És mit lehet tenni, ha az ember nem akarja megütni? Minden szó nevetséges és minden mondat úgy végződik, hogy elküldenek az anyámba. Otthagyom őket, mert nem értenek a szóból. Kiröhögnek és utánamkiabálnak, természetesen.
Úgy gondolom, hogy itt az ideje kihívni a Rendőrt. Természetesen amikor a három fős járőr megérkezik, a zene elhallgat és lapít a nagypofájú banda. A járőr áll a ház előtt vagy tíz percet és el akar menni, merthogy nem is szól a zene. Amikor lemegyek, hogy én hívtam ki és csak most hallgatott el a zene, akkor szerencsére meggondolja magát és mégis felmegy. De nem javasolja, hogy ott legyek, inkább menjek be a lakásomba és majd ők elsimítják...
Elmennek.
Most csend van, de meddig? Fog-e a félrészeg, vagy ki tudja mitől kábult banda emlékezni egyáltalán, hogy kinn járt a Rendőrség. Visszatartó erő-e ez? Lesz-e bajom nekem, vagy a családom bármely tagjának, vagy az autómnak emiatt.
Kinek kell szégyellni magát? Nekem, amiért kihívtam a Rendőrséget, vagy annak, aki nem képes érteni a szép szóból?
Mondjátok meg Ti, legyetek szívesek! Nagyon kell most a véleményetek! Előre is köszi!
